Szezon előtti tennivalók - a helyes gyakorlás fontosságáról
Gyermek-korunktól fogva számtalanszor hallottuk: „gyakorlat teszi a mestert!”
A cikk először a NIMRÓD 2014/10 számában jelent meg nyomtatásban.
Nyugodt mozdulatokkal terelgetni a puskacsövet, precíz lövésekkel szép találatokat elérni – ez az, ami után mindnyájan vágyakozunk a vadászidényben. A legtöbb vadásznak azonban egyszerűen nincs ideje arra, hogy a vadászidény közeledtével gyakorlásra adja a fejét. Aztán a vadászidény végén döbbennek rá, hogy bizony a kevés lehetőséget kellett volna jobban kihasználni. Pedig a decemberi szélben fölénk forduló fácánkakas leszólítása sokkal inkább szól a helyes gyakorlások során megszerzett tapasztalatról, mint a bennünk rejlő talentumról.
Ha végigtekintünk egy átlagos vadásztársaságon, az emberek ahányan, annyiféleképpen próbálják meg tenni a dolgukat. Sokuknak fogalmuk sincs a szemdominanciáról vagy a méretre agyazásról, lőmetódusokról, amihez persze szakember kellene. Kétségtelen azonban az is, hogy néhány dolgot mindenki önállóan is megtehet annak érdekében, hogy az esélyét megnövelje, valahányszor elsüti a puskáját.
A vadászat és bármiféle lősport aranyszabálya: a biztonság mindenekelőtt. Saját magunk és a körülöttünk lévő társaink, hajtók, kutyák, javak stb. épségének érdekében a biztonság a sarokköve bármiféle puskával végzett cselekedetnek. Sajnos, ezt nem mindenki gondolja így!
Nézzünk néhány észrevételt! A csőtorkolat iránti éberség – azaz mindig tudatában lenni annak, hogy a cső vége merre mutat, függetlenül attól, hogy a puska töltött‐e vagy sem –, ez az alapja a jó stílusnak. Mindig kontrolláltan, biztonságosan a föld vagy még inkább az ég felé kell tartani azt.
Általánosságban lövést a 45°‐ot betartva adhatunk le, miközben helyesen értelmezzük és működtetjük a biztosítót, vagyis ésszerűen használjuk, de a biztonságot nem arra bízzuk!
Ha biztonságos és eredményes lö‐vést tettünk, vegyük el ujjunkat az elsütőbillentyűről, és használjuk a biztosítót, miközben levesszük a puskát a vállgödrünkből, vagy nyissuk is meg a puskát már a levétel közben! E mozdulatsor elmaradása fokozott veszélyhelyzetet teremt. Egy pompás lövés után, ahogy a madár magasról hullik alá, sok mindenre gondolunk, csak a biztonságra nem, miközben a kibiztosított, töltött puska – mutatóujjunkkal az elsütőbillentyűn – vészjóslóan „kaszál” keresztül a hajtón vagy a szomszédon.
Ha a csőbe sár vagy hó került, ne próbáljuk meg „kilőni” belőle. Inkább szálljon el néhány vad sértetlenül, mint a fél kezünk máshogyan!
A sörétlövés mentális sport, amely nem nélkülözheti a józan ész áldotta ítélőképességet. Idejekorán kell megfontolt döntéseket hozni, mielőtt valójában elkezdenénk lőni.
A vad pozitív azonosítása tehát nem csak azt jelenti, hogy felismertük a lőhető vadfajt, és ha szükséges, annak nemét, hanem azt is, hogy a mozgását figyelve, előre eltervezzük, hol tehetünk rá biztonságosan lövést. Ez pedig azt fogja meghatározni, hogy a lendítéshez honnan indulunk el a cső végével, azt úgy mozgatva, hogy a puska felvétele közben a lehető legrövidebb úton érje utol a vadat. A lövés ettől az energiatakarékos mozgássortól lesz gyors, és nem a „turbó módon” végrehajtott puskafelkapástól.
A pontos lövés sokkal inkább szól a helyes gyakorlások során megszerzett tapasztalatról, mint a bennünk rejlő talentumról.
Ahhoz, hogy a puskavéget rövid úton tudjuk mozgatni, helyesen kell beállni, amit előzetesen a lövés komfortos irányába eső apró lépéssel érünk el. A jó beállásból lehet a derekunkat mozgatva, csavarva jól lendíteni, egyúttal elkerülni a világ leghíresebb hibázó mozdulatát, a „karozást”. Ez utóbbi esetben csak karjaink erejét használva iparkodunk nagy sietve – a csövet mintegy lándzsaként használva – a vadra bökni, ám a kritikus pillanatban (az elsütés pillanatában) az éppen megálló puskacsővel már csak reményünk növekedhet – találataink száma nem.
Kulcsfontosságú az is, hogy a szemünk fókusza ragadjon a vadra, annak is valamely apró testrészére, pl. a fácán vagy a nyúl fejére. Eme szokatlan és erős fókusz fenntartása különösmódon megterheli elménket. A puska, a csősín és a célgömb ilyenkor csak a periferiális látómezőnkben mint szellemkép jelenik meg. A jó lövés során csak érezzük, semmint látjuk annak helyzetét. Éppen úgy, ahogy az autónk motorházának tetejét is csak érzékeljük egy kanyar bevétele közben.
Ezt a koncentrált látást némelyeknek nehezebb megtanulni, mint a lövés helyes mozdulatát. A szemünk és a vad között kifeszített „információs hidat” a lövés eldörrenéséig fenn kell tartani. Ez a sörétlövő sport egyik legnagyobb kihívása, hiszen a legkisebb zavaró tényező is megszakíthatja azt, és ekkor nem a vadra, hanem csak valahova „arrafelé” lövünk.
A csővég mozgását is ez az információértelmezés határozza meg, ami a lövést jól végrehajtva sohasem több, mint kb. 30‐40 cm. Amit tehát el kívánunk érni, az nem más, mint hogy a testünk a lehető legtermészetesebb mozgással lendítse a puskát, a jó lövéshez minimálisan szükséges izomzat bevonásával. Bármi, ami ettől eltér, felesleges. Így a japán harcművészeket is megszégyenítő, a nagy, energiafaló combizmokat mozgató berogyasztott állással is csak szükségtelenül nehezítjük, bonyolítjuk a dolgunkat. A fejünk előrebuktatása a puska felemelése közben pedig az információs hidat iparkodik megszakítani a szemünk és a vad között. A test dőlésével (és nem a helyes forgással) végrehajtott lendület a lövés síkjának eltévesztését okozza, alá‐ vagy fölélövést eredményez, karjaink kapkodó használatával pedig a csővég kezd önálló életet élni, feleslegesen hosszú utakat bejárni, összezavarni a találni igyekvő „gazda” elméjét.
Amint láthatjuk tehát, a sörétlövő sport tele van paradoxonnal, ellentmondásokkal, amelyeket kiküszöbölni csak helyes gyakorlással lehet, „ösztönösen”, önmagunkra hagyatkozva nem!
A nyugodt, már‐már komótos, jó időbeosztással végzett, természetes mozgás már messziről feltűnik, mint ahogy ellentéte, a kapkodó, az állandó időhiányban küszködő lövőé is, aki éppolyan feltűnően kirí a többiek közül, mint az az aluljáróban siető egyén, akinek a busza már a megállóban áll.
Nyugodtan kijelenthetem, ha valaki 30 éve lő „valahogyan”, a biztonságos és eredményes puskaforgatásban nem éri utol azt, aki egy éven belül 30‐szor látogatott meg egy jó nevű lőiskolát, helyesen elsajátítva ezalatt a tananyagot.
A mestert pedig nem a gyakorlás, hanem a helyes gyakorlás teszi!
További tartalmak
Kövess Facebook-on!
- Duplapuska.com - Szollár András
- © Minden jog fenntartva.