Milyen lövedéket válasszunk? II. rész
Mottó: Az nem baj, ha az autónkban erősebb a motor, csak okosan kell tudni azt használni.
A cikk először a HUNOR MAGAZIN 2022/08 számában jelent meg nyomtatásban. (A képen egy lövedék sebességét mérő műszer látható.)
Az első részben leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy lehetetlen olyan lövedéket tervezni, amelyik minden körülmény közepette, mindig – jól teljesít.
Megismerhettük, hogy egy hajtáson vagy terelésen a biztonság a legfontosabb paraméter, amelyet a lövedék kiválasztásánál is figyelembe kell vennünk.
Egyébként a becsapódás sebessége, helye, a körülmények, a lövedék megtervezése mind-mind befolyásoló tényező.
Egy vékony köpennyel tervezett lövedék gyorsan expandál, és kiválóan teljesít egy borda közé helyezett lövés esetében. De ha ugyanez a lövedék előbb gallyat, majd azt követően nagy csontot ér, a túl gyors expanzió folytán nem lesz mélységi hatás, és nem érhet el létfontosságú szervet.
A honi vadászat körülményei közepette sokszor nehéz előre megjósolni, hogy milyen körülmények közepette tudjuk a lövést leadni.
Ezért (is) kompromisszumot kell kötni, és olyan lövedéket választani, amelyik elsősorban jó mélységi hatást biztosít! Ez pedig csak kontrollált expanzióval érhető el!
TUG (Torpedo Universal Geschoss) 2. kép
A híres német töltény- és lövedékkonstruktőr W. Brenneke már a múlt század elején erősen gondolkodott a problémán – a kontrollált expanzió és a mélységi hatás helyes arányának megtalálásán –, amikor megtervezte két híres lövedékét, melyeket csak „szerényen” TUG (Torpedo Universal Geschoss) és TIG (Torpedo Ideal Geschoss) nevekre keresztelt el. Egyiket univerzálisnak, a másikat ideálisnak gondolta.
Ötletének lényege az volt, hogy az elöl nyitott, erős acélköpenybe rejtett lövedék hossztengelyébe két különböző keménységű ólmot öntöttek. A becsapódáskor az első, puhább rész darabokra szakad, míg a hátsó kemény rész egyenes vonalban halad tovább, mélyen a vad testébe. Ezeket a lövedékeket a mai napig is gyártják.
Az igazi nagy találatot, amely az „ideálishoz” a legközelebb áll, és a mai napig is – mint a párizsi méterrúd – etalonként szolgál, John Nosler fejlesztette ki a II. világháború után. Az ő találmánya ugyanis az első igazi kétkamrás lövedék: a NOSLER Partition.
A lövedék hosszában egy gáttal ketté van osztva; az első rész felgombásodik, míg a gáttal védett hátsó rész egyben marad, megtartva tömegének nagy részét.
A felgombásodás által az átmérője a kétszeresére növekszik, ezért is nevezték el néhányan 200%-os lövedéknek. Általánosságban egy jól gombásodó lövedék átmérője is min. a másfélszeresére növekszik.
A becsapódáskor a megnövekedett felület vastag lőcsatornát vág, és erős lökéshullámokat indít el a folyadékkal telített testben, amelyek szétroncsolják a létfontos szerveket. Ha vad testében kontrollált gombásodással, 60%-nál is nagyobb a tömeg megtartása, megfelelő energia esetén jó mélységi hatás járulhat hozzá.
A másik teória, miszerint a lövedékről kisebb-nagyobb darabok válnak le, és mint „másodlagos” lövedékek, repeszek okoznak roncsolást. A visszamaradó maradványtest ekkor kb. 30–40% között lehet. Ilyen valamennyi Teilmantel (német) vagy Softpoint (angol) lövedék. Ez a folyamat azonban nem kontrollálható, és a folyamat lehetséges „kimenetelét” az első részben már leírtam.
TIG (Torpedo Ideal Geschoss) 3. kép
Ilyenek pl.: RWS Teilmantel, GecoTeilmantel, Sellier & Bellot Softpoint stb.
A gyártók az utóbbi két évtizedben megpróbálták a kétkamrás lövedékek hatását utánozni, és az egyszerűbb Teilmantel vagy Softpoint lövedékekben az ólmot vagy annak valamely felkeményített vegyületét kémiai kötéssel vagy valamilyen egyéb eljárással a köpenyhez kötni.
Így jöttek létre a kötött (bonded) lövedékek. Pl. Norma Oryx, Lapua Mega, Swift Scirocco II. stb., ezáltal próbálva kiküszöbölni a tömegveszteséget és azt a káros eseményt, hogy az ólom a köpenyből kiforduljon.
Azonban – ne feledjük – a gyári lőszerek gyártásának legfontosabb tényezője a költségtényező, amely a kalmárszellemű profitmaximalizációt szolgálja. A fejlesztés irányát (tisztelet a kisipari kivételeknek) a gazdasági szakember és a marketinges szabja meg. Az elérendő cél az, hogy a gazdasági „exceltábla jobb alsó sarka” minél kövérebb legyen. Tizedcentekért megy a harc, mert néhány százmilliós a szorzó.
A legolcsóbb megoldás: a lövedéket valamilyen rezet, bronzot tartalmazó fémvegyületből – egyféle anyagból – „kiesztergálni”.
Mivel az ilyen lövedékek ólmot nem tartalmaznak, szükségszerűen könnyebbek is. Azért, hogy az adott átmérőben (kaliberben) mégis tömegük elégséges legyen, meg kell „nyújtani” őket. Mivel azonban emiatt hosszabbak, jobban meg is kell pörgetni őket, hogy a levegőben meg tudják tartani pontosságukat. Ezt a puskacső sűrűbb huzagemelkedésével (pl. 1:8 vagy 1:8,5) érik el. Hogy közérthető legyen, így a lövedék percenkénti fordulatszáma növekszik meg az átlagosnak mondható kb. 250 000-ről 320 000 fölé. Ez persze a puskacső élettartamára hat kedvezőtlenül. Olyan ez, mintha autónk motorját mindig 10 000 fordulat/perc fölött járatnánk.
Az expanzió, a sebesség, a visszamaradó tömeg mind-mind egy-egy kívánatos elem, de a mélységi hatás – a penetráció – a kulcs.
Lehet, hogy a vad lövésünkre nem fog „tűzben rogyni” – ahogy azt a novellaírók kedvelik –, de néhány 10 m-en belül elfekszik. Hogy a csapa jól követhető legyen, kívánatos, hogy a vad mindkét oldalán vérezzen. Ahhoz pedig, hogy a vadat a lövedék átüsse, energia (is) kell.
Bármely két lövedék, amely azonos tömegű, és azonos sebességgel repül, ugyanazt az energiát hordozza (E = ½ m × v²).
Ám a két lövedék vadra kifejtett hatása nagymértékben különbözhet egymástól. Az egyik azonnal terítékre hozza a vadat, a másik pedig rejtélyes sebzést okozhat. Mindez tehát a lövedék konstrukciójától függ. E szemszögből, egy adott kalibert vizsgálva, tehát a lövedék felépítése az, amely meghatározza azt, hogy milyen a töltény ölőereje.
Ezért nem érdemes arról értekezni, hogy az egyik kaliber (!) „öl”, a másik meg nem!
(Pl. régebben, jó 30 évvel ezelőtt, kedvezőtlennek ítélték a 7×64-es kalibert; ma többen éppen egy jó 300 Win. Mag.-ra „panaszkodnak”.)
Vannak fizikai jellemzők, amelyekkel jellemezhető a lövedék teljesítménye, hatásossága. Ilyen az imént említett mozgási energia – amelyet alapvető fizikai jellemzőként aposztrofálunk. Ami azonban lényeges, hogy hol hasznosul! A vad mögött a talajba csapódva vagy egy kan pajzsát áttörve, a vállízület valamelyik csontján lapul szét? Egyik sem kívánatos.
NOSLER Partition 4. kép
Egy teli burkolatú lövedék „átsuhan” a vadon (nyilván-való, hogy a mélységi hatás ekkor lehetne a legnagyobb) – ám teszi ezt anélkül, hogy jelentős roncsolást okozna a szö-vetekben, szervekben.
Az elvesztegetett energia nem a vadban „hasznosul”, ha-nem valahol máshol.
Egy időben – a ʼ90-es évek elején – nem lehetett kapni Nosler Partition lövedéket, és ekkor kezdtem el használni a Brenneke TUG 181 g lövedéket a 300 WBY kaliberben.
Egyszer a hajtásban egy 35 kg-os süldőre lőttem rá, és bár úgy éreztem, jó helyre lövök, mégsem láttam jelzést a vadon, ezért gyors ismétléssel még egyszer meglőttem. Mint utólag kiderült, mind a két lövés jó helyen volt, de átsuhant a sül-dőn anélkül, hogy a távcsőben a vad meglövését észleltem volna! A második lövés persze felesleges volt, mert a vad ott feküdt 15 m-en belül.
Azonos kaliberben a nehezebb lövedék jobban megtartja az energiáját, mint a könnyebb, és kedvező hozadékaként ke-vésbé szélérzékeny. Gondoljunk csak
bele – egy pingponglabdába beleüthe-tünk egy óriásit, az 15 m-nél messzebb mégsem száll el, míg egy hasonló méretű, de jóval nehezebb golflabda akár 200 m-re is elrepülhet. Ha ugyanabban a kaliberben ugyanarról a lö-vedéktípusról van szó, általában a nehezebb jobban penetrál, míg a könnyebb lövedék a nagyobb sebessége folytán gyor-sabban expandál.
Általánosságban, ha nagyobb tömegű a vad, nagyobb tö-megű lövedék ajánlott. A nehezebb lövedékek apróbb vaddal is elbánnak, míg a könnyebb lövedékek a nagyobb testű vad-ban nem „teljesíthetnek” olyan jól.
A puska kalibere – az energia potenciálja – természetesen nagyban befolyásolja, hogy milyen tömegű lövedék lesz a legjobb az adott vadra. Ha olyan kalibert használunk, amely az adott vadfajra erős kalibernek számít, kevésbé szá-mít a lövedék tömege, mintha az „éppen elegendő” kalibert használnánk az energiapotenciál „gyengébb” végéről. Ha te-hát kisebb kalibert szándékozunk használni közepes vagy erősebb vadra, mindig a nehezebb lövedéket válasszuk.
Hasonló lehet a helyzet, ha „feltétlenül” egy 243-as Win. kaliberű puskával szeretnénk lőni vaddisznót. Nehéz, erős felépítésű lövedéket használjunk. Ez – bár a kalibert nem ajánlom vaddisznó vadászatára – elegendő lehet a süldők elejtéséhez.
Tudom, most sokan ráncolják a homlokukat, mert évek óta sikerrel vadásznak vaddisznóra (vagy akár gímbikára is!) ilyen kaliberrel – és teszik ezt mindaddig, amíg az első ko-molyabb, általuk megsebzett fővad nem kerül elő.
(Magánvéleményként: gímbikára vagy erősebb vaddisz-nóra – mérhetetlen felelőtlenségnek tartom használatát, bármelyik golyólövő szám világbajnoka legyen is az illető!)
A sebesség öl – mondta egykoron a híres fegyvertervező Roy Weatherby. Igaz, hiszen a sebesség „négyzetesen” szól bele az energiaképletbe.
Ezért minden extra sebességnövekmény erősen hat az energiapotenciálra.
Az nem baj tehát, hogy az autónkban erősebb a motor, csak okosan kell tudni azt használni. Amott csak a megfele-lő autógumi, emitt pedig csak a megfelelő lövedék tudja a többletenergiát számunkra hasznossá tenni.
Persze egy magnum kaliber esetében egyéb kihívásoknak is meg kell felelni, mint pl. a görcsösség – ami a puska rúgá-sától való félelem miatt alakulhat ki –, amelyek fő oka „gya-korlatlanságból fakadó” aggodalmaink. Mint lőoktató nem is javaslom, hogy valaki magnum kaliberrel kezdjen el va-dászni!
Ha pl. 6,5×54 Mannlicher Schönauerrel szeretnénk télen szarvast selejtezni – mint ahogy hírneves elődjeink – köztük Széchenyi Zsigmond, Draskovich Iván, Nadler Herbert és még sokan mások – tették, ők is nehéz, 10,4 g-os, ezért (is) lassú 650 m/s-mal induló lövedéket használtak. De nem azért, mert a lassúbb lövedék a jobb, hanem azért, mert a 6,5×54 MS hüvelykapacitása nem elég nagy ahhoz, hogy több lőport befogadva, a nehéz lövedéket jelentősen fel-gyorsítsa. Történt mindez a múlt század elején, amikor a hozzá konstruált lövedék hatásának célja a szerényebb ex-panzió, ám a nagyobb mélységi hatás volt. Manapság egy 6,5×68-as „motorja” jóval erősebb – mert nagyobb a „pa-lackból” kinyerhető gáz litermennyisége. Többet is „fo-gyaszt” – jóval több lőport tartalmaz. Kiváló minőségű, kö-tött vagy kétkamrás lövedéket célszerű használni hozzá.
Sokszor felteszik nekem a kérdést, hogy mit gondolok a 7×64 és a 30-06 Spr. kaliberekről.
Egyetértek Hemingwayjel, aki azt írta, hogy: „Minden föl-dön sétáló élőlényt agyon lehet lőni egy 30-06-ossal!”
Mégis azt gondolom, egy adott kalibercsoporton belül a jó lövedékválasztás sokkal fontosabb, mint a kaliber maga.
Persze, az újratöltés adja a legnagyobb lehetőséget a lö-vedékválasztáshoz, mert „soha nem látott” kombinációkat állíthat vele össze az ember – olyanokat, amelyeket esetleg egyetlen gyártó sem gyárt, ráadásul olyat, amelyet az adott puska a legpontosabban lő.
Nem bízva a gyári lőszerekben, nincs az az épeszű, nagy versenyeken elinduló távlövő, aki ne magának töltené a lőszert.
SWIFT A-Frame 5. kép
A lövedék kiválasztásánál sokan tudományos értékek alapján, pl. a ballisztikai koefficiens vagy a keresztmetszeti terhelés alapján indulnak el. Ezek az értékek – egyszerűen – azt jelentik, hogy a lövedék milyen jól „szeli” a levegőt, és mennyire jól szállítja az energiát. Mennyire áramvonalas, mekkora a keresztmetszetének és tömegének aránya. Me -gint csak egy áramvonalas Forma 1-es autó és egy doboz ala-kú terepjáró vagy a korábbi példában említett pingponglab-da és egy hasonló méretű golflabda közötti különbségre gon-doljunk.
Egy dolgot azonban biztosan megállapíthatunk: 300 m alatt nem (!) a ballisztikai koefficiens a legfontosabb tényező.
Mint ahogy egy doboz töltény vásárlása esetén a gyári do-bozra írt ballisztikai paraméterek alapján sem érdemes dön-teni.
Mivel sokan ballisztikai tornyot tekergetnek, feltétele-zem pl. egy 250 m-es lövésnél, ha az illető el tud számolni 5-ig (az egyik töltény esetében), akkor el tud számolni 8-ig is – egy másik esetében!
NORMA gáznyomásdiagram 6. kép
Ma egy sebességmérő készülék néhány száz €-ért besze-rezhető, és az sok mindent elárul a töltények egyformaságá-ról, precizitásáról. A laborkörülmények között mért gyári adatok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a saját pus-kánkból mért valósággal. Mint ahogy a különféle gyári olda-lakon a lövedékteszteket bemutató, a zselatintömbbe bele -lőtt, szépen modellezett videók is csak a „szép” oldalát mu-tatják a vizsgálatoknak.
Amire azonban feltétlenül figyelmet kell fordítani, az a NORMA cég laborvizsgálata.
Egy 7 mm STW kaliberű puskából kilőttek 300 lövedéket, anélkül hogy közben a puskacsövet tisztították volna. Az eredmény több mint ledermesztő (lásd a táblázatot)!
A gáznyomás a puska bevizsgálási értéke fölé ment – ki-sebb csoda, hogy az nem robbant fel. A táblázatból látható, hogy 25–30 lövés után elkezd a gáznyomás emelkedni. Ez bennünket is arra int, hogy minden 25–30 lövés után a puskánk csövét alaposan tisztítani kell – egyrészt, mert sok „érthetetlen” hibázásnak az is lehet az oka, de ami ennél jó-val fontosabb: a biztonságot a vadászaton – semmi sem előz-heti meg!
