Milyen lövedéket válasszunk? I. rész
Mottó: Hiába a legjobb képességekkel összerakott autó, ha a gumik nem megfelelőek.
A cikk először a HUNOR MAGAZIN 2022/07 számában jelent meg nyomtatásban.
A vadászfelszerelés összeválogatásakor sokan magabiztosak a puska és távcső kiválasztásában, ám azt látom, hogy a töltények és főleg a lövedékek kiválasztásakor már tanácstalanok.
A vadászat műfajában a lövedéknek éppen az a szerepe, mint a guminak az autózásban. Energiát szállít és transzformál.
A legjobb puska–szerelék–távcső-kombináció sem ér többet, mint amennyit a belőle kilőtt lövedék. Ha a lövedék alkalmatlan, az egész felszerelés alkalmatlan!
Éppúgy, mint az autó esetében, ha a gumik nem megfelelőek, hiába a legjobb képességekkel összerakott autó.
Ha egy puska (az adott kalibereben) ölőerejét vizsgáljuk, az alapjában véve két dologtól függ: a lövés pontosságától (ami a felszerelés és az ember harmóniájáról szól), valamint a lövedék „viselkedésétől” – amint az a célba megérkezik.
Ez utóbbit vizsgálja a terminális ballisztika.
Biztonság mindenekelőtt: ha a köpenyből az ólom kifordul, és a külső köpeny torz „szárnyakat növeszt”, energiáját elveszti, és iránytartása elromlik! (1. kép)
A lövedék hatásának vizsgálatakor legelső és legfontosabb követelmény, hogy a penetráció (a mélységi hatás) elég mély és egyenes vonalú (!) legyen, hogy az a vitális szerveket elérje.
Ha ez nem teljesül, mindegy, hogy mekkora a sebesség, milyen lapos a röppálya, milyen tűpontos a lövés, vagy mi van ráírva a tölténydobozra – az egész hasztalan!
A második követelmény, hogy a lövedék roncsolást okozzon – miközben (!) az első követelmény teljesül. (Ne feledjük: ha lövésre szántuk magunkat, a vadászat etikája elsősorban azt követeli, hogy a vad életét lövésünkkel mihamarabb kioltsuk!)
A vad gyorsan kimúlik vagy megáll, ha a „vezérlőközpontból” nem ékezik megfelelő „jel” a mozgatóizmokhoz. Ezakkor történik, ha lövés éri a központi idegrendszert, a„kommunikációs” hálózatot (pl. a gerincvelő idegpályáit), vagy az agy a leesett vérnyomás következtében az oxigén hiány miatt nem tudja ellátni vezérlőfunkcióját.
Az agy- vagy a gerinclövés azonnal mozgásképtelenné teszi a vadat, de a célpont kis felülete folytán ez a lövés kockázatos.
Jól "szelik" a levegőt, ám életveszélyesek lehetnek egy vaddisznóhajtáson! (2. kép)
Az állkapcson lőtt vaddisznótól egy szarvas „üres” nyaklövéséig (amely esetben a nyelőcső sérülése következtében a vad hosszasan szenved) sok mindent láttam már vadász életem alatt.
A legkedvezőbb tehát, ha a lövedéket a mellüregbe irányozzuk – oda, ahol az a tüdőt, a szívet vagy a nagy véredényrendszert roncsolja: következményeképpen, a vérnyomás megszűnésével, az agy funkciója is megszűnik. Ha megfelelő a kaliber és a lövedék, a pontos lövés esetében ez néhány másodpercen belül bekövetkezik.
Általánosságban (!) megjegyezhetjük, hogy minél nagyobb roncsolást végez a lövedék a mellüregben, annál nagyobb vérzést okoz, annál előbb esik el a vad.
Azért csak általánosságban, mert kivételek előfordulnak, ha vadról, lövésről, ölőerőről stb. és egyáltalán az életről beszélünk.
Minél gyorsabb a lövedék, minél gyorsabb annak expanziója, annál több darabra „fröccsenhet” szét.
"Az ideális lövedék az lenne, amely sokféle szögből kilőve egyaránt képes mélyre behatolni a mellüregbe, bármilyen nagyságú vadba, bármilyen sebesség mellett, hogy ott expandálva szétroncsolja a létfontosságú szerveket, véredényeket.
Itt – „mindjárt” – megállapíthatjuk, hogy ezt a lövedéket még nem találták fel. Mint ahogy azt a horgászbotot sem, amellyel finoman lehet keszegezni, ugyanakkor nagy harcsára is alkalmas..."
A könnyű, gyors, „törékeny” – varmint – lövedékek pontosan ezt teljesítik, amikor egy kisebb testű ragadozó – pl. róka – testüregében szétfröccsennek, mert ebben az esetben a penetráció – a mélységi hatás – nem kívánalom. A lövedék „villámcsapásszerűen” öl. Ismeretes ez azok számára, akik vadásztak már mormotára Ausztriában, mert ott is ez a legfontosabb követelmény.
A nagyobb, erősebb felépítésű vad esetében azonban kompromisszumot kell kötni.
A megfelelő mélységi hatás válik a legfontosabb követelménnyé!
A gyorsan expandáló lövedék, amelyik nem éri el a mellüregben elhelyezkedő létfontos szervet/szerveket, nem látja el „küldetését”. A sebzett vad ekkor néha kilométereken keresztül menekül, és jó kutya – meg nagy adag szerencse – kell a kézre kerítéséhez.
Mindezért „drága” tanulópénzt fizettem – még a ʼ80-as évek végén –, amikor frissen vásárolt 300-as Weatherby puskámmal a nyimi Patkófa alatt, a kora esti szürkületben a búzában „bagózó” óriási kanhoz 40 m-re odalopkodtam. A marjától „lefelé” indulva csúsztattam a szálkeresztet „gondolomformán” – a búzán keresztül – a „lapjára”.
„Megvagy!” – gondoltam, amikor a puskát elsütöttem. Meg is volt – jó egészségben még sokáig –, mert a lövedék nem „ért el” a disznóig, ugyanis az expanzív lövedék a nagy kezdősebesség miatt a búzakalászokon expandált.
A kívánatos expanzió tehát mindig a penetráció kárára történik.
A megoldás: a két dolog megfelelő aránya, ami az adott vadra az adott körülmények között fennáll.
A forgástengelyük körül nem ütnek (3. kép)
Minél nagyobb a lövedék sebessége – ami a távolsággal változik –, annál gyorsabb tehát az expanzió.
Egy bizonyos lövedék rövidebb távolságon pl. egy 308-as Winchester töltényből kilőve lassabban expandál, mint egy jóval erősebb 300-as Winchester Magnumból kilőve – ezért, legnagyobb meglepetésre, az előbbinek néha nagyobb lehet a mélységi hatása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 308-as Win. potenciálja nagyobb lenne, mint a 300-as Win. Magnumé. Ez éppen fordítva van! De itt most, e cikk keretei között nem a kaliber, hanem a lövedékek alkalmasságát vizsgáljuk!
Azt azonban megállapíthatjuk, hogy minél nagyobb, erősebb felépítésű a vad, annál nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kontrollált expanzióra és a fokozott penetrációra.
Mint ahogy azt is megállapíthatjuk, hogy az olcsó lövedékek ezt a kívánalmat nem teljesítik!
Ha a vadászatunk éves költségét megszámoljuk, az összköltséghez képest a töltény költsége elenyésző lesz.
A vadra és saját magunkra is a legnagyobb bajt hozhatjuk, ha a lövedéken akarunk spórolni!
Éppen fordítva kell gondolkodnunk – csak a legjobb legyen elég jó! Nem arra kell gondolnunk, hogy az olcsóbb is bevált 10-ből 9-szer. Mert lehet, hogy helytelen gondolkodásunk következményeként éppen a legszebb élménytől vagy trófeától fosztjuk meg magunkat, és okozunk a sebzett vadnak szenvedéssel telített napokat.
Igaz, hogy az ár nem a minőség mértékegysége, de legtöbbször az alacsonyabb ár alacsonyabb minőséget is takar.
A puska, töltény, lövedék tekintetében erre nem gondolunk egészen addig, amíg a puskát el nem sütjük, és a baj be nem következik. A vad gondos utánkeresés során sem kerül meg!
Kontrollált és jó az expanzió akkor, ha a lövedék tömegének nagy részét egyben tartja, és átmérője megnövekszik. Ellenkezőleg, ha pl. csontot érve, a köpenyből az ólom kifordul, és a külső köpeny torz „szárnyakat növeszt”. Ekkor a lövedék elveszíti tömegének jelentős részét.
Egy igazi kétkamrás „nagyágyú” – SWIFT A-Frame (4. kép)
Ha pedig elveszti a tömegét, elveszti az energiáját is. Ez egyszerű fizika. Gyorsan megáll, és hatástalanná válik. Ha a lövedék köpenye túlságosan kinyílik – mintegy „szárnyakat növeszt” –, akkor – csakúgy, mint a jégtáncosnak, amikor viharsebesen forog, majd ha hirtelen széttárja a karját – a forgása azonnal lelassul. A lövedék is így tesz. Ha lelassul a forgása, az iránytartása is elromlik. Ekkor fordulhat elő az az eset, hogy a keresztben álló vadat lapockán lőjük, és a köpeny fő darabját a hátsó combjából „operáljuk” ki. Bár egy disznóhajtáson szerencsés, ha az ilyen eseteben a lövedék a combban köt ki, és nem a mellettünk álló szomszéd puskás felé veszi az irányt…
Az, hogy milyen lövedéket választunk, tehát biztonság kérdése is. Nincs veszélyesebb vadászat, mint a terelés vagy a vaddisznóhajtás. Hiszen nagy teljesítményű puskákkal, nagy embersűrűség mellett, kis területen zajlik. Az előre áttekintett biztonsági szögeket is újra és újra kell értékelnünk, mert a hajtók vagy kutyák mozgása folytán a biztonságos lőirányok folyamatosan változnak. Amire tehát a vadászat vezetője felhívja a figyelmet (hol helyezkednek el a puskások), az csak a történet egyik fele. Viszont, hogy pontosan hol jön (hol „ér ki”) a hajtó, és hogyan hajt a kutya, azt bizony előre megmondani senki sem tudja! Okos dolog tehát figyelembe venni a lövedék felépítését. A legújabb marketing kapcsán sokan a távlövésekhez használt, „áramvonalas” lövedékeket preferálják, amelyek jól teljesítve „szelik a levegőt” a Kaukázus ormain (és talán veszély nélkül lehetne velük a gerincre lövöldözni akár „év – ezredekig” is) – ám életveszélyesek lehetnek egy vaddisznóhajtáson (2. kép).
Az ilyesféle rézlövedékek nagyon pontosak, hiszen anyagsűrűségük egyforma, a gyártás során pontosra „esztergálják” őket, így a forgástengelyük körül nem „ütnek” (3. kép). Azonban életveszélyesek egy disznóhajtáson vagy terelésen. A megszokott, biztonságosnak gondolt 45 foknál is nagyobb szögben kaphatnak „gellert”.
A szakma feljegyzett már 70–80 foknál is nagyobb irányszögeket!
Norma Oryx – ideális „kötött” lövedék (5. kép)
Ezért terelésre, disznóhajtásra tompa, „krumplifejű”, ólomelejű, kötött (bonded) vagy kétkamrás lövedékeket (4.kép) használjuk. Ilyen pl. a Lapua Mega, a Norma Oryx (kötött, 5. kép) vagy a Nosler Partition (kétkamrás, 6. kép).
A lövedék kiválasztásakor, melyet terelésen vagy hajtáson használnánk, amúgy sem a ballisztikai koefficiens a legfontosabb tényező – amellyel „számolnunk” kell –, hanem a biztonság.
Kerüljük tehát az áramvonalas lövedékeket, mint ahogy az egyszerű „Teilmantel” vagy angolul „soft point” lövedékeket is, melyekben az ólmot semmiféle eljárással nem kötik a külső köpenyhez. A széteső köpenydarabok, repeszek néha látványosan ölnek, de furcsa „irányokat vehetnek”, és emiatt rendkívül balesetveszélyesek.
A gondosan megválasztott lövedék tehát nem csak a vad gyors kimúlását és megtalálását eredményezi, hanem a vadászat legfontosabb szempontjának – a biztonság mércéjének – is eleget tesz!
