Évszázados diógyökerek üzenete

A minap szép diógyökerek válogatásával, tömegük és nedvességtartalmuk méricskélésével telt a napom.

A cikk először a HUNOR MAGAZIN 2022/9 számában jelent meg nyomtatásban.

A messzi földön kimetszett, elhalófélben lévő, néha fél évezredes fák gyökereiből vágott szeletek között válogatni, azokat forgatni, rangsorolni olyan, mint ódon pincében, régen elfektetett borokat kóstolgatni. 

Egy fegyver használhatósága annak agyazása által – mindig a legfontosabb törekvés volt.  

Az 1600-as években – mai szemmel nézve – még ijesztő formákat véltek hatékonynak, amelyek legalább olyan veszélyesek voltak a használójukra, mint az elejteni kívánt vadra. 

Az 1800-as évek elejétől azonban a jól használható, legjobb fegyverek – jellemzően az angol Manton műhelyéből kikerült darabok – formavilágukban már nagy hasonlóságot mutattak a mai darabokkal. 

A sörétes fegyverek vadászatra való alkalmassága tekintetében, már az 1800-as évek utolsó harmadában készült fegyverek éppen olyan jól használhatók voltak, mint a mai darabok. Mi több, vadászat céljára ma sem tudnak jobbat gyártani! A forma és a funkció összhangja tehát már jó száz évvel ezelőtt elérte a majdnem tökéletes szintet, és ezért a valóságban a fejlesztéseknek nem sok tere maradt. 

A legjobb műhelyek filozófiája egyszerű volt: pénzt, fáradságot és időt nem kímélve alkottak meg egy-egy darabot – olyat, amely generációkat átölelő tartósságot ígért, és amellyel a legjobban lehetett lőni. 

A sorozatban gyártott puskák piacán a két világháború után a vésetek változatossága, majd később, ahogy a koronglövészet egyre népszerűbbé vált, a sportpuskák megje-lenése kínálta a kiutat.  

Manapság a sorozatgyártás a divatot követi. Ha a piacon a „trendcsinálók” környékén egy kis „profitemelő” szellő támad, arra – néhány üdítő kivételtől eltekintve – a legtöbb  piaci résztvevő vitorlát bont.  

Ám biztosan kijelenthetjük, hogy a sörétes vadászfegyverek fejlesztése 1912-re befejeződött – az angol Boss bock-puskája volt az utolsó lényeges momentum. 

Szebbet – és amivel vadászaton jobban és eredményesebben lehet lőni – a mai napig sem tudtak kifejleszteni. 

Akárcsak egy teniszütő fogása esetében. Egy olyan sport-ban, ahol a legjobbak dollármilliókat keresnek évente, ugyanazt a fogást használják, mint 100 évvel ezelőtt.

Évszázados diófa: itt a gyökerek még a földben vannak

Pedig, ha valahol előnyt jelentett volna változtatni, ott már bizonyára rég megtették volna. Mint ahogy egy angol agyas puska fogásán sem lehet javítani. 

Ha valaki igazán megtanult sörétet lőni, számára minden változtatás csak akadályt gördít a lendületes lövés elébe.  Kiváltképpen igaz ez, ha a sörétlövés legmagasabb fokán va-laki töltögetővel vadászva és puskákat is cserélgetve, pár-puskázni szeretne. 

A puskatus tradicionális anyaga a diófa (Juglans regia – és annak rokonai), mert tömegéhez képest nagyon erős, köny-nyű megmunkálni, stabil, és rajzolata szépséges lehet. 

Diógyökér szeletelése

Pedig, ha valahol előnyt jelentett volna változtatni, ott már bizonyára rég megtették volna. Mint ahogy egy angol agyas puska fogásán sem lehet javítani. 

Ha valaki igazán megtanult sörétet lőni, számára minden változtatás csak akadályt gördít a lendületes lövés elébe.  Kiváltképpen igaz ez, ha a sörétlövés legmagasabb fokán va-laki töltögetővel vadászva és puskákat is cserélgetve, pár-puskázni szeretne. 

A puskatus tradicionális anyaga a diófa (Juglans regia – és annak rokonai), mert tömegéhez képest nagyon erős, köny-nyű megmunkálni, stabil, és rajzolata szépséges lehet. 

Diógyökér: évszázadok sűrítménye

Más fafajokat is kipróbáltak, de olyat, amely valamennyi felsorolt tulajdonságot egyesítené magában, nem találtak. 

Az 1970-es években komoly pánik keletkezett a piacon, mert a hagyományos dió szállítása akadozott, és ekkor kez-dett az ipar más megoldások után nézni. Kevlar, üvegszál-erősítés, különféle kompozitanyagok, laminált fa stb. jelen-tek meg a piacon.  

Az átlagos felhasználó igényeit sikerrel fordították az új anyagok felé, míg a legjobb gyártók ragaszkodtak – és mind a mai napig ragaszkodnak – a jól bevált diógyökerekhez. 

Az agyazás a puska egyik legfontosabb része, mert ez a rész hivatott a kapcsolatot fenntartani ember és eszköz kö-zött. A kívánalom iránta: 

  1. Elég erős legyen ahhoz, hogy az ébredő erőket kibírja.
  2. Minimalizálja a puska hátrarúgását – az ésszerű mé-retre agyazás által.
  3. Jó lőkomfortot biztosítson.
  4. Elég stabil legyen ahhoz, hogy a puska időről időre egy-formán jól működjön, és ugyanoda lőjön.

A méretek ellenőrzése

A sorozatpuska-gyártók marketingjének dobjai túlkiabálják a méretre agyazás jelentőségét, pedig a tucatot az egyeditől többek között ez különbözteti meg. 

Olyan különbség ez, mint ami az átlagos, „mindenkire jó” konfekciós öltöny és az úri szabó által formázott, „mindenki által látható” öltöny között feszül… 

A diógyökerek erezettsége, cirádázottsága, a hideg telek, forró nyarak váltakozásának hatása – melyek közepette kín-nal nő – hozza a sűrű rostszerkezetet és a sovány szállító-edény-rendszert. 

A tuskókat a fűrészüzemben kettéhasítják – éppen úgy, mint ahogy mi egy almát hasítanánk ketté. Majd felszelete-lik, amihez óriási tapasztalat és „szem” kell. Egy rossz irányú szeleteléssel ugyanis mindent el lehet rontani. 

Mert nem mindegy, hogy arany „csorog ki” a folyamat vé-gén, vagy tűzifa halmozódik. 

A diófában azt az ellenálló, kemény részt keresik, ame-lyik nem reped, szépen erezett, szemkápráztató vonalaival gyönyörködtet. 

Vésés

A színe a talaj típusától függ.  

Lehet sárgás, barnás, arany, komorfekete erekkel tarkítva – összességében rajzolata és színe olyan egyedi, mint az em-ber ujjlenyomata.

A legjobb darabok jellemzője, hogy sűrűek, nehezek és kemények. 

Egy puska esetében – bár elsődleges funkciója, hogy jól lehessen lőni vele – az esztétikai élmény is fontos.  

A szép, lendületes vonalvezetés, az agyfa cirádázottsága, megmunkálásának finomsága, szemet gyönyörködtető szép-sége, enyhén vörhenyes színe, mely néhol narancsos árnya-latú, ha megfogjuk, tapintása pedig kellemes – semmi „mű-anyag-érzés”. 

A megmunkálás során az erezettségét a vörösgyökérolaj emeli ki a legjobban. Az indiai fa gyökeréből kinyert főzet a fát enyhén vörössé teszi, az ereket pedig sötétbarnává, majdnem feketévé varázsolja. 

Csak természetes olajokat, közülük is a legfinomabbra  főzött lenolajat, mákolajat és végül – védőrétegként – méh-viaszt, carnaubavaxot használnak.  

Politúrozás

A teljes folyamat hosszadalmas, akár bő fél évet is  fel -ölelő. A természetes száradást nem érdemes szintetikus szik-katívokkal felgyorsítani. A „kikeményedés” folyamatához idő és türelem kell. 

A jó dolgokra itt is – mint mindenhol és mindenben az életben – várni kell. 

A profitéhes ipar manapság nem türelmes, és a vevőt is igyekszik ilyenné tenni. „Itt és most – fogd és vidd!” – mint a gyorséttermek szlogenje a betódulók részére. 

Elfeledve, hogy a vadászat a türelmes emberek sportja. A 100 évvel ezelőtt készített puskatusok ma is jól felújít-hatók, mert ismert a kezelési eljárás és a felhasznált alap-anyagféleség. Ezért e puskákat a gyakori, erőteljes haszná-lattól sem kell félteni. 

Mert a tus elkészítésekor betartották az érlelési folya-matokat. A száradás tekintetében: ahány centiméter, annyi év várakozás, semmi kényszerű szárítás! 

Az ilyen puska – az egyedisége mellett – életben tartott egy kézműves mesterséget, tovább éltetett egy tradíciót. 

A 100 évvel ezelőtt készített puskatusokban már rég el-halt mesterek keze nyoma fedezhető fel, amelyek hozzáér-téssel mindig jól restaurálhatók azért, hogy újabb 100 év el-teltével valaki majd ismét rácsodálkozhasson és – nagy meg-elégedésére – szépen vadászhasson vele. 

Mert vadászni csak szépen szabad! Az erre törekvő úri-ember pedig soha nem követte a  di vatot! 

100 évesnél idősebb agyazást mindig szépen fel lehet újítani

Ha közösségünket nem tudjuk feltölteni az ősrégi örök-séggel, a napnyugati műveltség, erkölcs és kultúra tartalmá-val, életképtelenségünket deklaráljuk vele, hogy aztán majd hozzá nem értésünk és lelketlenségünk következményekép-pen könnyen mondatnak le bennünket a ránk bízott javakról.  

Ami pedig a tradíciót illeti, érdemes Thurn-Rumbach Ist-ván Erdélyi szarvasok és medvék nyomában címen íródott, ki-tűnő vadászkönyvét fellapozni, aki miután a Kárpátokban hosszasan cserkészve a kapitális medvét néhány méterről meglőtte, annak „birtokbavételét” ekképpen írja le:  „A gyönyörű fekete bundájú medvét nem volt időm soká csodálni. Egy pillanatig mégis » virrasztottam« mellette – le-vett kalappal és tele örömmel és boldogsággal, hogy a sze-rencse annyi feledhetetlen élményt juttatott osztályrésze-mül. Aztán nagy nehezen a hátára fordítottam zsákmányo-mat. Meglékeltem, hogy fel ne fúvódjék. Rátettem egy töl-tényt meg a nyakkendőmet, elriasztandó a farkasokat.” 

Ezután indult csak segítségért – immáron nyakkendő nél-kül –, arra tanítva bennünket, amire az évszázados diógyö-kerek is tanítanak!