Menü
Menü
A beszálló vad lövése - Sörétlövés másképpen sorozat 8. rész
Régi vicc, amit angolhonban az oktatói körökben mesélnek
a tanítványról és
a régimódi „mesterről”, amikor is a tanítvány ekképpen panaszkodik a mesternek: – Mester! Én semmit sem találok el! Mindennek fölé lövök!
– Miért lősz fölé? – így a mester. – Legközelebb lőj alá! Akkor majd eltalálod!
A cikk először a NIMRÓD 2004/9 számában jelent meg nyomtatásban.
Egyszerűnek hangzó, elgondolkodtató tanács, de mit lehet ebből megvalósítani? Ha sörétet lövünk másképpen, akkor ez legtöbbször azt is jelenti, hogy a tudatosan gondolkodó, kalkuláló, szerkesztő agyféltekénket lövés közben mentesítjük a munka nagy része alól, aminek legokosabb módja az, hogy a lövés kivitelezése közben azt a feladatot adjuk „neki”, hogy nézze élesen a vadat/korongot, ezzel mintegy „helyet” adva a másiknak, a tudatalatti computerünknek a lövés mozdulatsorának lebonyolítására.
Ekkor nem mondhatjuk azt, hogy lőjünk tudatosan elé, alá vagy fölé valaminek, mert legtöbbször a cselekmény gyorsabban történik, mint ahogy azt végig tudnánk gondolni. A jó lövésnél a cselekvés automatikussága dominál, gondoljunk csak egy pillanatra az előző cikkekben korábban példaként említett autóvezetésre. Nem gondolkodunk azon, hogy hány fokot kell fordítani a kormányon a legközelebbi kanyar bevételéhez.
A tudatosan gondolkodó agyféltekénket mégse űzzük el teljesen el a sörétlövő műfajból, mert a lövés helyét és idejét ezzel terveztetjük meg, csak a mozdulatsor lebonyolításába, illetve a lövéshez tartozó elétartás kivitelezésébe nem hagyunk neki „beleszólást”.
A vadásztársaim zöme már némi jártasságra tett szert a keresztben vagy fejünk felett repülő, emelkedő vagy tőlünk távolodó vad lövésében, ellenben a felénk közeledő, lefelé mozgó vad vagy korong lövése kemény kihívás elé állít legtöbbünket.
A megoldás ismételten a kifinomult technikában rejlik! A legbiztosabb technika ekkor, ha a célgömb mindvégig a célpont előtt marad (lövés elévezetéssel metódus), vagy a vadra rámutatva, a vad várható mozgásának irányába lendítjük a csövet (mutass oda és lendíts metódus).
Kulcselem a lassú fegyverfelvétel
A vadászat felüdítően izgalmas sport. Ha megpillantjuk a vadat, túlságosan is felszökhet az adrenalinszint, melyet azonnal kordában kellene tartanunk a sikeres lövés érdekében, mert különben sietősre fogjuk a dolgot. Vajon elég időt szakítunk mentálisan a vad mozgási síkjának felmérésére és így a lövés várható irányának és a cső mozgási síkjának felépítésére? A legtöbben nem! A „legjobb tudásuk” szerint dobják-szúrják oda a lövést, valahova a vad elé. Ez az, amit mindenképpen el kell kerülni!
A túl gyors, „turbó” módban végrehajtott fegyverfelvétel a cső mozgását alapvetően meghatározza, oly módon, hogy egyenes vonalú mozgásra kényszeríti azt, ami többnyire vízszintes mozgást jelent. Nagyon sok esetben a vad nem egyenes vonalú pályán mozog, a beszálló vad meg szinte sohasem!
Hogyan érdemes felvenni a fegyvert?
Ha túl korán vesszük fel a fegyvert, ekkor már csak a felsőtest munkájára hagyatkozhatunk, amely a váll vízszintes helyzete miatt legszívesebben csak vízszintesen mozogna. A jelen esetben pedig éppen vertikális mozgásra lenne szükség. Ha a cső nem azt a mozgási vonalat „kopírozza”, amelyiken a vad mozog/mozogni fog, valószínűleg hibázni fogunk. Pontosan ez az oka, amiért a beszálló vadnak (pl. récének, libának) legtöbbször fölé lövünk.
Ezért – az adrenalinözön ellenére – a cső mozgási síkjának felépítése a lassú fegyverfelvétellel a karok és a test összehangolt munkájának eredményeképpen történjen. A súlypont hangsúlyosan az elöl lévő lábon legyen. A mozgásunk pedig energiatakarékos legyen, ami jelen esetben is azt jelenti, hogy a beállásunkkal jól kiegyensúlyozott helyzetet teremtsünk, illetve a lendítést a minimumra csökkentsük.
A beszálló vad lövése esetén – a fölélövés elkerülése érdekében – a cső mozgása a vad mozgásának vonalát másolja!
Ha képzeletünkben az óra számlapját hívnánk segítségül, a mellékelt rajzon a 10 órai irányából beszálló vadra kb. 4 óra irányába adhatnánk le sikeres lövést. (1. rajz)
A legtöbb esetben a vadászat körülményei között ki kell találnunk, hogy a vad milyen irányba fog mozogni, illetve mikor fogja azt a mozgást végrehajtani. Ehhez pedig éppen arra az időre van szükségünk, amely a lassú fegyverfelvétel közben a rendelkezésünkre áll. Az ütemét tekintve, a korábban idézett keringő hármas üteme (egy –két – háá!) itt is megmarad, de lényegesen lassúbb taktussal.
Szinte egészen biztosan magasat lövünk abban az esetben, ha felemeljük a fejünket, vagyis „kikukucskálunk” a cső felett, ha a súlypontunk hátul marad, vagy éppenséggel ha alacsonyra vesszük fel a fegyvert.
A másik megoldással – módszerrel – a vadról indulva gyorsítjuk a csövet a becsült mozgási síkon, majd „érzésből” elsütjük a fegyvert. (RAJZ 2) Némi gyakorlással talán a leggyorsabban, a legbiztosabb találatot érhetjük el ily módon.
A harmadik módszer, amellyel a legtöbb hibát lehet elkövetni, ha a csövet a vad előtt/alatt vezetve, annak sebességét felvéve keressük az elétartást, és az éppen megfelelőnek ítélt elé/alátartás pillanatában akarjuk elsütni a fegyvert. Némelyek esküsznek rá, hogy ez számukra a „biztos” módszer (a hibázásra!).
Gondolom, hogy a jó sörétlövést kutató és velem együtt gondolkodó olvasóim már mosolyognak a tudatosan autót vezető/sörétet lövő vadásztársakon.
Ha a vad beszállás közben még keresztben is mozog, a vállunk síkját a vad mozgási síkjának megfelelően kell állítani, vagyis a mozgás irányába eső váll helyzete lesz mélyebben. (Pl. jobbról balra lefelé mozgó célpont esetén a bal vállunkat „ejtjük le”, és fordítva!) Némi gyakorlással ráérezhetünk a mozdulatsorra, és a koronglövő pályákon mégoly nehéznek tűnő, lefelé vágódó korongok sem fognak többé kétségbe ejteni bennünket. A korongvadász számok mindig remek alkalmat adtak, adnak arra, hogy egy lövő százalékos teljesítményét ellenőrizni lehessen.
Egy egyszerű táblázatkezelő program „enter” gombjának leütésével könyörtelenül szembesülünk a lövő éves teljesítményével. El kell fogadnunk, hogy már egy 80% feletti éves teljesítmény eléréséhez is mindig a legmegfelelőbb, „odavaló” módszert kell alkalmaznunk. Ha valaki 90% felett, mester szinten akar sörétet lőni, valamennyi technikai elemet be kell építenie a repertoárjába. Legfeljebb lesz egy kedvenc módszere, amellyel az esetek nagy százalékában dolgozik, de ha kell, egy adott szituációban azonnal „előkapja” a másik „odavalóbb” módszert. A régi módszerekkel – „lőj ennyit elé, amannyit meg alá vagy fölé” – sohasem lehet a mesterlövőkre jellemző, olyannyira kívánatos, nagyfokú állandóságot elérni.
A legjobb módszer, ha a csövet egy pillanatra a vadra illesztjük, majd a vad mozgásának irányába felgyorsítjuk
Ha a vad beszállás közben még keresztben is mozog, a vállunk síkját a vad mozgási síkjának megfelelően kell állítani, vagyis a mozgás irányába eső váll helyzete lesz mélyebben. (Pl. jobbról balra lefelé mozgó célpont esetén a bal vállunkat „ejtjük le”, és fordítva!) Némi gyakorlással ráérezhetünk a mozdulatsorra, és a koronglövő pályákon mégoly nehéznek tűnő, lefelé vágódó korongok sem fognak többé kétségbe ejteni bennünket. A korongvadász számok mindig remek alkalmat adtak, adnak arra, hogy egy lövő százalékos teljesítményét ellenőrizni lehessen.
Egy egyszerű táblázatkezelő program „enter” gombjának leütésével könyörtelenül szembesülünk a lövő éves teljesítményével. El kell fogadnunk, hogy már egy 80% feletti éves teljesítmény eléréséhez is mindig a legmegfelelőbb, „odavaló” módszert kell alkalmaznunk. Ha valaki 90% felett, mester szinten akar sörétet lőni, valamennyi technikai elemet be kell építenie a repertoárjába. Legfeljebb lesz egy kedvenc módszere, amellyel az esetek nagy százalékában dolgozik, de ha kell, egy adott szituációban azonnal „előkapja” a másik „odavalóbb” módszert. A régi módszerekkel – „lőj ennyit elé, amannyit meg alá vagy fölé” – sohasem lehet a mesterlövőkre jellemző, olyannyira kívánatos, nagyfokú állandóságot elérni.
A korábbi cikkekből tudjuk, hogy a sörétlövés magas foka az állandóság művészete.
Ugyanazt, ugyanúgy, akárhányszor. A mozdulatok szorgalmas gyakorlásával építjük fel azt az „izommemóriát” (amely a kutatók szerint nincs is, hiszen – logikusan – az izom nem képes emlékezni!), járatjuk be azokat az idegpályákat, amelyeknek segítségével az éppen szükséges, finom mozdulatsor kivitelezhető.
Néhány évvel ezelőtt, valamelyik teniszszakkönyvben olvastam, hogy egy bizonyos ütésfajtát több tízezerszer kell gyakorolni ahhoz, hogy stabilan rögzüljön. Így van ez a sörétlövéssel is! Szerencsére, a mozdulatokat lehet „szárazon” is gyakorolni, nem mindig szükséges patront tölteni a fegyverbe. Gyakorlással a fegyver felemelése és lendítése spontán, tudatalatti cselekvéssé válik, olyan természetessé, mint ahogy gyaloglás közben rakjuk egyik lábunkat a másik elé.
A vadászat körülményei között a mesterlövő pontosan tudja, hogyan fogja leadni a lövést.
Tudatosan csak a lövése helyét és idejét tervezi meg, mert a „lövéseinek megvan a helye és az ideje”. A folyamat többi része – a mozdulatsor a hozzá való metódussal, komfortzónával és ritmussal – teljesen automatikus. Ily módon van minden lövése felépítve, az egyes lövéstől a dubléig, illetve az ikerpuskákkal történő dupla dubléig.
Összességében nem a vad kontrollálja mozgásával a mestert, hanem a mester a vadat azáltal, hogy nem találomra, valahol a térben igyekszik a lövést leadni, meglőni a vadat/korongot, hanem pontosan kiválasztja a lövés helyét, és „beméri” a kivitelezéshez szükséges időt.
Az igazi mester soha nem siet, mert pontos mozdulataival a vadat a térben több helyen is meg tudja lőni, jól tud gazdálkodni a rendelkezésre álló idővel. A fejébe beépített „üzemmódkapcsoló” (Richard Faulds olimpiai bajnok oktató kollégámtól szabadon) pedig automatikusan abba az állásba kapcsol, amely módszer a legalkalmasabb az éppen esedékes lövés lebonyolításához.
Óvakodjunk azoktól a „mesterektől”, akik pontosan megmondják nekünk, hogy egy adott pályán repülő vadnak/korongnak mennyit kell elé, alá, fölé stb. lőni. A beszálló vad biztos meglövése a nyugodt, lassú fegyverfelvétellel kezdődik, és ott is ér véget, mert éppen eközben lesz időnk a vad mozgási síkjának, sebességének megfigyelésére, meglövése helyének kiválasztására. Ez némi gyakorlással nem csak stílusos lövővé tesz bennünket, hanem nyugodt mozdulataink a „belsőnkben” is szétáradnak, amitől kellően magabiztossá válhatunk. Lövéseink ettől válnak pontossá, magunk pedig eredményessé, nem pedig a „fél határon” keresztül cipelt, többször újra kalkulált, álló csővel – az időveszteség miatt csővégről –bosszantóan elhibázott vagy idegesen, ijedten odadobott lövésektől.
Ha egy adott helyzetben végképp nem találunk megoldást, igyekezzünk jó stílusban „odalőni”, mert abból még lehet valami. Persze, az sem mellékes, hogy „a stílus az ember maga”! A sörétlövésben is!
További tartalmak
Kövess Facebook-on!
- Duplapuska.com - Szollár András
- © Minden jog fenntartva.