Sörétlövés – másképpen? 1. rész A sörétlövés metódusai, technikái
Avagy miért érdemes finomítani a stílusunkat a különféle metódusokkal
A cikk először a NIMRÓD 2004/2 számában jelent meg nyomtatásban. (A cikkben szereplő rajzolt illusztrációt Pócz Dániel készítette.)
Könnyen érthető dolog, ha egy repülő vagy futó vadat akarunk sörétes fegyverünkkel eltalálni, a leglényegesebb szempont oda lőni, ahol a vad lesz, ahelyett, hogy oda lőnénk, ahol az volt. Azt a távolságot, amit megfelelônek „érzünk” a vad elôtt, elétartásnak nevezzük. „Na jó – mondhatnánk –, de honnan tudjuk, hogy mennyit kell egy keresztben repülő fácánnak elélőni, mondjuk, 60 lépésről, 40 méterről?” Rengeteg tudományos adat jelent meg már ebben a témakörben, de amikor a pillanat elérkezik, bizonyosan nem lesz idő táblázatot tanulmányozni. A válasz a technikában rejlik, mivel a kifinomult technika a megfelelő metódussal ösztönösen megadja a választ a vadász számára a lövés pillanatában. A jó lövésnél a „kép” a fontos (a cső és a vad egymáshoz való viszonya), és csak másodlagos az, hogy a cső hogyan kerül oda. A fő metódusok még ma is számtalan vita és ellentmondás tárgyát képezik. Hogy melyik a legjobb? Amelyik a lövőnek a legjobb! Azért mondom ezt, mert elsősorban mindegyik jó, és mindegyikkel jól lehet lőni, másodsorban, mert mindegyikünk más és más adottságokkal, talentummal és ösztönnel rendelkezik. Amit e sorokkal el lehet mondani, az a mai modern alapmetódusok előnyei és hátrányai. Ma három fő alapmetódus ismeretes a sörétlövő világban:
I. Churchill-metódus, vagy másképpen lövés elévezetéssel
I. Churchill-metódus, vagy másképpen lövés elévezetéssel;
Az elévezetéssel történő lövés lényege, hogy a cső mindvégig a vad előtt marad a fegyver felvétele során. A vezető (elöl levő) kéz a csővéget a célpont (vad) elé tolja. A célpont sohasem előzi meg a célgömböt/csővéget. Ez az, ami ennek a metódusnak a legfőbb ismertetője. A mozdulatsor elejétől fogva a szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem vándorol vissza a célgömbre. A célgömb helyzetét csak a perifériális látásunkkal érzékeljük. A modern sörétlövés az autóvezetéshez hasonlítható, ahogy az autónkkal a kanyart beveszszük. Szemünkkel mindvégig a kanyart ívét figyeljük, hosszan magunk elôtt, és még véletlenül sem nézzük a motorház tetejét, pláne nem hasonlítjuk össze azt tudatosan az út középvonalával vagy az árok szélével. Arra a perifériális látásunk elegendő. Ellenkező esetben a lövés valamiféle célzás lenne, aminek vadászaton csak a golyólövésnél van létjogosultsága/helye, sörétlövésnél egy pillanatra sincs. A fegyver felvétele során az egész mozdulatsor gyors, de nem kapkodó, mindvégig finom, jól kontrollált. Elszomorodva látom vadásztársaimat, amint „turbó” mozdulattal emelik a fegyvert, majd hosszasan vezetve a csövet (a vadat jól megcélozva!) sütik el a fegyvert, és lőnek a vad mögé, álló csővel. Amint a fegyver az arcunkhoz ért, és egyúttal a váll a fegyveragy mögé gördült, és ezáltal az szilárdan rögzült a vállgödörben, a fegyvert késlekedés nélkül el kell sütni. Abban az időpillanatban már a szükséges elétartás, a megfelelő „kép” is kialakult. Ahogy a fegyvert elsütöttük, a csövet rövid úton derékkal továbbvezetjük, mintegy „elkísérve” a lövést. Ellenkező esetben a „bedöglött” cső komoly mögélövést eredményezhet.
II. lövés áthúzással, csúnyábban „festő” metódus;
II. lövés áthúzással, csúnyábban „festő” metódus
II. lövés áthúzással, csúnyábban „festő” metódus; III. „mutass rá és lendíts” metódus, vagy CPSA metódus.
A lövés áthúzással és a „mutass oda és lendíts” metódus meglehetősen hasonlít egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy az előbbi esetben a csövet enyhén a vad mögé vesszük fel, míg az utóbbi esetben a vadra. Amikor a fegyver az arcunkhoz ért és a vállban rögzült, a következő pillanatban a csövet a derekunkkal meggyorsítva, mintegy „belesütünk” a mozdulatba, mindenféle késlekedés és célzás nélkül. Szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem a célgömbön vagy a vad előtti térben. Mind a két metódus kiváló, mert gyorsítja a csövet, és a cső lendülete az, ami a találatot eredményezi.
III. „mutass rá és lendíts” metódus, vagy CPSA metódus
A világ legjobb sörétlövői a legtöbb esetben egy dologban egészen biztosan hasonlítanak egymásra: gyorsítják a csövet az elsütés pillanatában. Mind a két utóbbi metódus ezen alapszik, hiszen az egyik esetben a vad után indulva, mintegy „lemeszeljük” azt (innen a „festő” módszer), míg a másik esetben a vadról indulva lendítjük a csövet. Egyetlen finom mozdulatsor az egész. A derék egyszerre indul a kezekkel, szinte lassúnak tűnve emelkedik a fegyver, majd gördül a váll az agy mögé, nem pedig a fegyver jön hátrafelé, fűrészelő mozdulattal.
A helyesen végrehajtott sörétlövés
Kellő gyakorlással és türelemmel a computer a füleink között fogja megsúgni, hogy hol kell lenni a célgömbnek – többnyire a vad előtt –, és mindez automatikusan történik. Próbáljuk ki mindegyik metódust. Valamelyik jobban fog számunkra mûködni, mint a másik kettő. Jobban passzol az alkatunkhoz, vérmérsékletünkhöz. Majd ragaszkodjunk hozzá, finomítsuk azt. Szorgalmas gyakorlással és elszántsággal rövid idő alatt jó sörétlövôvé válhatunk. Gyakorolni persze a legjobb a koronglövő pályákon, amelyek száma szépen növekedett az elmúlt néhány évben. Egy jó oktatóval pedig a felesleges kitérőket, a házilagosan kivitelezett, hibázásokat eredményező, rossz beidegződéseket spórolhatjuk meg. Persze, mindezekhez tisztában kell lennünk a képességeinkkel, szemdominanciánkkal és az egyik legfontosabb dologgal, amely valamennyi, az előzőekben felsorolt, ösztönös sörétlövési metódusok mindegyikéhez elengedhetetlenül szükséges, a méretünkre agyazott fegyverrel. A következő számban ezeket a témaköröket fogjuk érinteni.
